Leírhatnám századjára ugyanazt, amit előttem már a sajtóvetítésen részt vett szakavatott kritikusok tucatjai. Ez a film elképesztően jó. Nem hibátlan, de annyira közel van hozzá, hogy az ember klisésített ingerküszöbét már szinte zavarja, nem érti, hogy mi történik. A moziból kijőve hosszú percekig csak bóklásztam a bevásárlóközpontban, nem értve, ki ez a sok normális kinézetű ember és mégis mit csinálnak ebben a hatalmas modern épületben. Nem találtam a helyem a valós világban, hiszen nagy részem ott maradt a sivatagban Furiosával és Max-szel, ahonnan még mindig nem sikerült teljesen hazatérnem. De mi történt bent a moziteremben, ami ezt váltotta ki? Megpróbáltam nektek 10 lépésben, gifeken összegyűjteni a reakciókat, amiket George Miller mesterműve váltott ki belőlünk.

1. A film erősen kezd, hogy utána még erősebben folytatódjon. Az első képsorok alatt Max fejébe pillanthatunk bele és azt kell, hogy mondjam, nem éppen a legvidámabba hely. Ijesztő víziók, aztán gyíkevés, aztán csönd, aztán berobbannak az első üldöző járgányok az objektívbe és elkezdődik a hajsza. Valahogy így éltem meg ezt:

2. Max szökési kísérlete végleg berántja a nézőt. Csak ültök a haverjaiddal a moziban és egyikőtök sem akar hinni a szemének. Kezditek érezni, hogy valami hatalmasnak vagytok a részesei.

3. Amikor meglátod Halhatatlan Joe gennyes testét, majd a torzszülött kis öcsikéjét.

4. A film körülbelül 30. percében  - az üldöző sereg megindulásakor -  gyakorlatilag eljön az a pont, ahonnan nem hiszed, hogy lehet feljebb. A dobok, a gitáros fószer és az egész dinamikája egyszerűen leszedi a fejedet. Ezek után még  - minden női orgazmust megszégyenítő -  1 óra 20 percnyi tömény bugyiáztató extázis vár ránk.

5. George Miller nem vár sokat azzal, hogy megmutassa milyen recept alapján süti ki nekünk a látványorgiát. Az utolsó részletig felépített harcijárgányok mellé bedob egy CGI homok szupercellát, minek láttán enyhén szólva leesik az állunk. A valóság és a számítógépes animáció olyan minőségben kerülnek természetes összhangba a film során, hogy az ember megvilágosodik: ez az amire eddig vártunk. Arra filmre, ahol nem csak nagy nevű színészek rohangálnak zöld képernyő előtt és harcolnak láthatatlan repülő robotok ellen. George Miller példát állít minden nagynevű blockbuster rendező elé: tessék, így kell a vizuális effektek használni úgy, hogy a néző behugyozzon, de mégse menjen át a film animációsba, elidegenítve ezzel őket.

6. Ahogy a lányok először feltűnnek a képernyőn. Majd, amikor másodjára. Majd, minden alkalommal.

7. Jöhetnek azzal páran, hogy túl feminista a film. Én azt mondom erre férfiként, hogy egy nagy lósz@art. Miller egyszerűen be merte vállalni azt, hogy nem a férfi főszereplő a legkeményebb. Tom Hardynak természetesen nem kell a szomszédba menni tesztoszteronért, de a film egy olyan világba visz minket, ahol nem számít, nő vagy vagy férfi, a túléléshez neked kell a legtökösebbnek lenni. És Charlize Theronnál - nemektől függetlenül - rég láttunk tökösebbet. Amikor  a film felénél elsőre kiszedi a sötétben őket üldöző kocsi reflektorát, már minden férfi néző ugyanarra gondol:

8. Meghal néhány fontosabb mellékszereplő, például a terhes lánynak is sikerül lezúgni a kamionról úgy, hogy "picit" megüsse magát. Joe házi szülésze egy igen kedves jeleneten ellenőrzi a magzat állapotát. Aki addig bírta a film gyomorforgató jeleneteit, az is talán egy picit megütközött itt, nem is a látvány, inkább az üzenet miatt.

9. A úti célhoz megérkezve, Miller gyorsan vissza is fordít minket a kiindulási ponthoz. (Így szerencsére nem kellett elbotlania azon a logikai bukkanón, hogy Furiósáék, úgy 3-4 tank benzinnel motoronként szerettek volna 160 napot menni a végtelen sómezőkön). Megszületik a nagy terv és néhány klisés jelenetet (csak ehhez a filmhez mérve) magad mögött tudva már érzed, hogy rá fognak tenni még egy lapáttal. 

10. És mit szépítsem, rá is tették. Ebben a filmben benne van minden, amire a generációnk vágyik. Akció, látvány, szép lányok, mutánsok, hidegrázós zenék és hangeffektek. Valamint annak a pofátlansága, hogy mindezt a megszokottól eltérően juttatják el hozzánk. Nincs túlmagyarázva, nincs túlnyálazva, túlmisztifikálva és túleffektelve. Igazából már az, hogy a száguldó autókról, rudakon becsüngő félholtak mind kaszkadőrök, elég ahhoz, hogy Miller vérátömlessze az elmúlt évek hollywoodi blockbuster felhozatalát, de ahogy vége, csak ültök

és mind szeretnétek elmenni a  házához, hogy bekopogjatok és elmondjátok.
.