Minden csapból, de már szánkból, fülünkből és a szemünkből is szuperhősök folynak. Annak ellenére hogy apró kölök korom óta odavagyok a különböző színes szettekben hősködő karakterekért, gyakran felmerül bennem a kérdés: meddig bírja pukkadás nélkül a hollywoodi superhero lufi? Christopher Nolan 2005-ben újjélesztette a Batman érát, rá három évre a Marvel előrukkolt az első Vasemberrel és azóta nincs megállás. Felsorolhatnám hány szuperhősnek volt eddig filmje és hánynak lesz még, de a lényeg egy: sok. Szűkítsük sorozatokra inkább.

Miután a DC realizálta, hogy mozifilmek terén a Marvel erőforrásai kimeríthetetlenek, 2012-ben TV képernyőre vitték Green Arrow-t. Ez több szempontból is rizikós húzásnak bizonyult, egyrészt hosszú évek óra nem készült élőszereplős szuperhős sorozat (a Smallville-t nem sorolnám ide), másrészt Zöld Íjászt nem lehetett a legnagyobb húzó névnek nevezni már akkor sem. A CW-nek azonban bejött, már a 4. évadot forgatják és lassan vége a The Flash első évadjának is, ami a Zöld Íjász spin-offja. Azt hozzátenném, hogy az Arrow-ról azon kívül, hogy elindított egy lavinát aminek a jelenlegi cikk főszereplője köszönhető, több jót nem nagyon lehetne elmondani. Brutálisan gyenge színészek, bugyuta dialógusok és értelmező szótár szerinti B kategóriás effektek, valamint harcjelenetek megtestesítője. A Flash, kistestvérként, kapott már legalább egy eltalált főszereplőt, valamivel igényesebb effekteket és egy rendkívül fordulatos és izgalmas történetszálat. A színészek nagy része azonban itt is harmatos, plusz a dialógusok még bugyutábbak. Látszik rajta, hogy 12 éveseknek készült, na. Ezek melett idén elindult a Fox stúdió Gotham  című sorozata, ami egy Batman előzménytörténet Jim Gordon felügyelő főszereplésével. Lényegesen igényesebb és hangulatosabb DC feldolgozás, mint a CW művei, de azért hagy még némi kivetni valót maga után ő is. Lényeg ami lényeg, az emberek szerették ezeket a történeteket a képregény korszakban és most filmek formájában is, még akkor is, ha szarul dolgozták fel őket.

Viszonylag gyorsan reagált a Marvel és egy évvel az Arrow startja után elindították a Bosszúállók vonal háttértörténetét feldolgozó Agents of S.H.I.E.L.D.-et. Kiválóan sótlan és unalmas sorozat kerekedett belőle, ahol egy évadközépi fordulatra próbálták felépíteni az egész izgalom faktort, kevéske sikerrel (engem Chloe Bennett-el vettek rá, hogy végignézzem). Idén útnak indították az Agent Cartert, amiből egy részt nem láttam, így nem mondanék róla véleményt - a közvélemény és a kritikusok pozitívan fogadták. Tehát akkor VÉGRE elérkeztünk oda, amiért nekifutottunk ennek az egésznek, a legújabb Marvel képregény-adaptációhoz, a Daredevilhez. Ahhoz a szuperhős sorozathoz, amire mind vártunk. Amihez a sok igénytelen és közepesen szar sorozat vezetett minket. Amiért az Úristennek és a Netflixnek lehetünk hálásak. Áldjuk hát az Urat, hogy a tengerentúl legnagyobb online tv szolgáltatója kaparintotta meg a jogot, az egyszer már elbaltázott Fenegyerek történet újradolgozásához. Mert körbenézve, látva a House of Cards, az Orange Is the New Black vagy éppen a Lilyhammer minőségét és sikereit, jobb kezekbe nem is kerülhetett volna.

Matthew Murdock története sokunknak ismerős lehet. Van akinek gyerekkorunk rajzfilmjeiből, képregényeiből, de legtöbbünknek a 2003-as Ben Afleck-es, gyatra mozifilmből. A vak ügyvéd, akinek gyerekkorában a szemébe ömlött egy kamion veszélyes anyag és e következtében emberfelettivé fejlődött többi érzéke. A Netflix sorozata nem azzal akart nagyon lőni, hogy megváltoztatta volna a képregény történetét, hogy hú, ne is tudjuk mi van vagy mi lesz. E helyett a Nolan féle megoldáshoz nyúltak és realizálták a történetet. A vak Matt Murdockunknak nincsenek szuperképességei, csupán vaksága miatt a látáson túl érzékel, így mondhatni többet lát, mintha meglenne a szeme világa. Ehhez társul a komoly harcedzettség és a hősi virtus, melyek segítségével szeretné megmenteni szeretett mocskos városrészét, a Marvel Univerzum Gotham city-jét, Hell's Kitchent. 

A Netflix egyben dobta ki az egész első évadot, és az első napokban már be is rendelték a másodikat. Bárki aki látta az első részt tudja, hogy miért. A Daredevil mellőz minden gyermetegséget, minden mesés elemet a képregényekből. Nincs felesleges és erőltetett szerelmi szál, nincsenek repkedések, robbanások, még a piros ruha is az utolsó epizód 40. percében jelenik meg először. Ha nem az lenne a címe, hogy Marvel's Daredevil, az embernek fogalma sem lenne róla, hogy ez egy szuperhősös képregény adaptációja. Egy gyönyörűen felépített akció dráma, mély lélektani, emberi és társadalmi problémákkal, briliáns karakterépítéssel és látványos, de hihető harcjelenetekkel mar a lelkedbe. 

A történetről nem szeretnék sokat elárulni, de a lényeg pár mondatban összefoglalható. Matt Murdock ügyvédként és maszkos igazságosztóként is keresi a városában történő borzalmak forrását, majd amikor megtalálja mindent feltesz arra, hogy megállítsa. Ez a forrás nem más, mint Wilson Fisk, a névtelenségbe burkolózott kopasz állat, aki a fél várost uralja. És itt ki is térnék a karakterekre. Elsőként érdemes megjegyezni, hogy miközben nézi az ember a sorozatot nincs az az érzése, hogy itt Daredevil a főszereplő és ennyi. Több szálon halad a történet, amelyek egyenként megállják a helyüket és semmi közük Matt Murdockhoz. Charlie Cox becsülettel hozza figurájának mindkét oldalát: visszafogott és határozott ügyvédként épp annyira meggyőző, mint vehemens keményfiúként a maszkot felöltve. Kiemelkedőt nem tudnék róla mondani, de nem is szükséges, tökéletesen elég amit csinál, a ripacsságnak halvány jelét nem mutatja. Külön elismerés a kaszkadőrjeinek, mivel a sorozat elenyésző CGI technikát használ, minden harcjelenet valódi és ezáltal hiteles is. Talán az első szuperhős, aki harc közben kifárad. Meglepő, ugye?

Ügyvéd társa és barátja Foggy, a vicces és jópofa karakter, de szerencsére a készítők nem álltak meg ennél a két dimenziónál. Kettejük barátsága fontos jelenség hősünk belső vívódásakor, főleg, ha azt vesszük, hogy még ő sem tud Matt kettős életéről. Gyanítom, hogy a 2. évadban még nagyobb hangsúlyt kap majd az ő szerepe. 

Akiket mindenképpen kiemelnék az Deborah Ann Woll és Vincent D'Onorfio. A hölgyről én nem hallottam ezelőtt, akik nézték a True Blood című sorozatot nekik ismerős lehet. Miután az első részben feltűnt, rögtön az jutott eszembe, hogy régen láttam ennyire hiteles és jó színészi játékot. (Lehet csak azért mert, ahhoz vagyok szokva, hogy ezeket a szuperhősös sorozatokat valamiért noname, D kategóriás színészekkel töltik fel.) Pedig egyáltalán nincs könnyű karaktere, van belső vívódás és szenvedés benne bőven, valamint legalább az epizódok felében képernyőn van. (E mellé elég csinos is, bár néha adhatnának rá nadrágot, mert ekkora vádlihoz kár a térdszoknya.) Karen Page figuráját alakítja, annak a fiatal nőjét, akit Matt és Foggy az első részben kimosnak egy bűntényből, így melléjük szegődik titkárnőként és főszereplőnek növi ki magát. Nagyon erős női alak, aki nem adja fel a harcot annak ellenére, hogy lényegében egy kis senki. Olyan figura akivel mindenki azonosulni tud, vagy szeretne. 

Vincent D'Onorfio alakítja a maffia vezér Wilson Fisket, a sorozat legösszetettebb figuráját. Nem véletlenül szántak a készítők egy egész epizódot arra, hogy megismerjük a múltját, hiszen a néző esélyt kap arra, hogy maga ítélje meg tetteit. Egészen az utolsó epizódig Wilson maga és a néző sincsen tisztában vele, hogy akkor ő jó vagy rossz. Fisk maga az óceánon himbálózó jéghegy, aki még a hangját sem emeli fel, valamint a kitörő vulkán, ami egy pillanatról a másikra képes elpusztítani mindent ami az útjába kerül. Egyszerre megfontolt üzletember és pszichotikus őrült. Személyiségének erős formálója szerelme, Vanessa, ami sok bonyodalom forrása. Ezen a ponton éreztem egy kis lyukat a történetben, mert nézőként nem értettem, hogy mi annyira különleges ebben a nőben, vagy az ő kapcsolatukban, ami megérné azt a sok fáradságot. Nekem Wilson Fisk, a 90-es évek Pókember rajzfilmjéből maradt meg, mint a kopasz, fehér öltönyös, benga állat. D'Onorfio Fisk-je hű marad a figurához és mégis sokkal több lesz. 

Nem ő az egyetlen bűnöző figura hiszen feltűnnek a keze alatt a kissé klisés orosz, kínai és japán bűnszervezetek is. Mindegyik élén érdekes karakterek állnak, de nincs sok jelentőségük, kivéve Gao-t a kínai vak-heroin maffia vezető asszonyát, aki azon kívül, hogy a világ minden nyelvét beszéli és botos öreglány, egy ütéssel megfektette a mi Fenegyerekünket. Lesz még körülötte turpisság dögivel. 

Végezetül: nem csak annak ajánlanám ezt a sorozatot, aki szereti a szuperhősöket, hanem mindenkinek, aki szeretne látni egy rendkívül igényes, szépen felépített, szövevényes akció-krimi történetet kibontakozni a szeme előtt.