„Ez pont úgy néz ki, mint a nagybátyám Oscar!” – kiáltott fel Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa, amikor megpillantotta a díjnak szánt arany szobrocskát. Az anekdota mára 81 éves, a díj maga pedig 86. Sok év és még több kiosztott szobor. Évről-évre egyre több kategória és egyre nagyobb felhajtás övezi a filmvilág legrangosabb díjainak átadását. 2013 talán egy évtizede a legszínvonalasabb termést produkálta mozgóképek terén. Ha kíváncsiak vagytok, melyek ezek és milyen úton járnak Oscar felé, érdemes lesz tovább olvasni.
2013-ban tényleg történt valami Hollywood-ban. Míg az elmúlt évek filmes mezőnyében elvétve volt egy-két film, amire azt lehetett mondani, hogy ez igen, addig az idei tízes mezőny bármelyike kenterbe veri akármelyiket. Mivel a legjobb film díján kívül minden kategóriában csak öt jelölt kerülhetett a döntőbe, megannyi értékes produkció, színész és szakember maradt ki a kosárból. Ilyenkor örül az ember, mert ha megkéri valaki, hogy mondjon valami jó filmet, elég megmutatni neki a legjobb tíz film jelöltlistáját és hozzátenni, hogy: válassz! A teljesség igénye nélkül, nézzünk bele a fő esélyesek listájába.
12 év rabszolgaság (12 years a slave)
Steve McQueen-nek erős sansza van arra, hogy az első színes bőrű legyen, aki hazaviszi a legjobb rendezőnek járó kis aranyszobrot. A 12 év rabszolgaság megtörtént eseményeket dolgoz fel. A megszokottól eltérően, majd ülünk a film végén, hogy oké, na de hol az érzelmi katarzis? Sehol. A film pont annyira sötét és megrendítő, amennyire kilátástalan és embert próbáló lehet szabad emberként rabszolga sorba kerülni. Nincs hollywood-i máz. Nincs tipikus happy end, amikor is főhősünk nagy csillogó szemekkel örömködve elfelejti, hogy miken ment keresztül. Őszinte és szívbe markolóan mély képet kapunk a rabszolgaságról ebben az alkotásban, ahol a földes urak és felügyelők napi szinten tiporják sárba az emberi mivoltot és erőszakolják rá beteges akaratukat színes bőrű embertársaikra. Chiwetel Ejiofor első nagy hollywoodi főszerepként bújhatott Solomon Northtup, a szabad, északi hegedűművész bőrébe. Élete tökéletes: feleség, gyerekek és jól fizető munkák. Boldogsága egészen addig tart, míg megismerkedik két férfival, akik igen előnyös munkalehetőséggel állnak elő számára. A lehetőségnek hamar vége szakad, mivel pár nap múlva láncra verve ébred egy sötét cellában. Élete elkövetkező 12 évében minden erejére szüksége van, hogy életben, de annál is inkább, hogy ember maradjon. Alakításáról zenghetnék eleget, de tessék csak megnézni a filmet, mivel szerencsére nem ő volt az egyetlen briliáns színész a filmben. Benedict Cumberbatch szinte egyetlen pozitív karakterként, rövid szereplése ellenére rögtön belopta magát a néző szívébe, míg Michael Fassbender olyan átszellemültséggel hozta a bomlott elméjű, megalomániás földesúr karakterét, hogy megfordul az ember fejemben, talán néha otthon is felveri éjszaka a személyzetet, hogy táncikáljanak neki egy kicsit. Női mellékszereplőként, egy Hollywoodban teljesen új arcnak számító, színes bőrű színésznőt, Lupita Nyong’o-t tisztelhetünk. Sokan őt tartják kategóriájában legesélyesebbnek az Oscarra. Igen, nagyon ügyesen hozta a film leginkább sajnálatra méltó karakterét, de véleményem szerint, nem volt alakításában olyan, ami miatt indokolt lenne ekkora mértékű felhajtás körülötte. Aki csöpögésre és akcióra vágyik felejtse el ezt a filmet, de aki nem akar lemaradni a valaha készült legvalósághűbb és legsötétebb rabszolga filmről, ne várjon sokat. Golden Globes-on és a BAFTA-n is elhozta a legjobb filmnek járó díjat és Oscarra is bőven kijár az a 9 jelölés.
Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)
Emlékszünk az agyatlan, kissé rövid kezű, de nagyon szépen kidolgozott felsőtestű Matthew McConaughey-re? Na, akkor ezzel a lendülettel el is felejthetjük. 2013 tényleg valami mágikus erővel bírhatott, ami őrá is hatott. A középszerű szépfiúból pillanatok alatt napjaink egyik legjobb drámai színészévé nőtte ki magát. A Dallas Buyers Clubon kívül tavaly láthattuk a Wall Street Farkasában, ahol pár perc elég volt neki, hogy a film egyik legemlékezetesebb karaktere legyen, valamint a HBO új, jelenleg futó (de 2013-ban legyártott) sorozatában, a True Detective-ben is főszerepel. Többször felmerült bennem az elmúlt hat hétfőn ez a kérdés: mikor lett ő jó színész? Keresem a szavakat, de ami legjobban jellemezné sorozatbeli alakítását talán ez: á, ez a fickó egy Isten! De térjünk vissza a filmre, ami érdemesnek találtatott az akadémia általi hat jelölésre. A 80-as években AIDS-esnek lenni, egyet jelentett a megbélyegződéssel és a társadalmi kitaszítottsággal. Texasi villanyszerelőnek, drogos és alkoholista suttyóként még annyira sem volt szerencsés elkapni a „buzi-kórt”. A film igaz történeten alapul, amikor is egy kitaszított, meggyőződéses homofób, transzvesztita barátjával az oldalán harcol önmagáért és az állam korrupt gyógyszerpolitikája ellen. A színész 14 kilót fogyott a szerep kedvéért, ami gyanúm szerint része volt annak, hogy a néző könnyebben feldolgozza a szépfiúból színésszé válást, mivel már a betegség diagnózisa előtt is csúnyán csontos volt. Jared Leto kapta a szárnysegéd és legjobb barát szerepét, akinek véleményem szerint azért nem okozhatott akkora gondot a transzi szerep, mint mondjuk Danny Trejo-nak lenne, de tény, hogy Matthew mellett ő is megérdemelte azt a Golden Globe-ot.
Amerikai botrány (American Hustle)
Itthon az Akadémia döntősei közül talán ez volt a leginkább beharangozott alkotás. Nem tudom, ha annyira semmit nem tudtam volna róla, mint mondjuk a Dallas Buyers Clubról, akkor is csalódás lett volna-e, de így az volt. Félreértés ne essék, ez egy jó film. Jó történet és remek színészek, akik elviszik a hátukon a néha kissé össze vissza és unalmas alkotást. Adott két kisstílű csaló (Christian Bale és Amy Addams), akik nem túl hosszú karrier után lebuknak. Szerencséjük azonban, hogy az FBI-os Bradley Cooper szeme előtt egy előléptetés fényes képe lebeg, így ő a nagyvadakra hajt. Segítségükkel szeretne lebuktatni egy korrupciós ügyet, ami a legfelső politikai rétegektől egészen az alvilág legnagyobbjaiig terjed. Szövevényes és néha – ahogy már említettem – kusza cselekmény non-lineárisan halad a csattanó felé. Christian Bale-nek talán hobbija a test transzformáció, mivel a 20 kilós izom le és föl dobálgatások után, ebben a filmben a csapott vállú, pepis és pocakos „jelmezét” vette fel. Véleményem szerint hozta a tőle elvárt szintet, plusz kapott maga mellé pár nem kevésbé méltán nagy nevet. Amy Adams nem a kedvencem, de már bizonyított, egy Golden Globe idén is leesett neki a kamionról. Bradley Coopert, a Napos oldal óta már nem csak a szép arca miatt tartom jó választásnak, Jeremy Renner pedig kifejezetten a legkellemesebb csalódást okozta nekem a filmben. Ki a kedvencem? Hát persze, hogy Jennifer Lawrance. A köré épített hype-on és lazaságon kívül, kár lenne letagadni, hogy olyan természet adta színészi vénája van, ami ritka még a neonfényes Hollywoodban is. Láthattuk már több karakterben, de nem sikerült egyiket sem elrontania. A filmet mindenhol vígjátékként harangozták be. Hát az egyetlen, akin nevetni lehetett, az Lawrance kisasszony, hiszen bipoláris, szánni és imádni valóan butuska karaktere üde színfolt az amúgy erősen drámai hangvételű alkotásban. Összességében elmondható, hogy a filmnek vannak nagyon erős, de igencsak unalmas pillanatai egyaránt. Szinte az összes eddigi filmes díjátadón kaszált, három Golden Globe-ot és több BAFTA díját is magáénak tudhat már a film, így nem kérdéses, hogy jelöltek között megérdemelt a helye, de a maxos, 10 kategóriában szoborra jelölést én erősnek érzem.
Gravitáció (Gravity)
Nehéz lenne elsiklani Alfonso Cuarón lélegzetelállító űrkalandja felett. A film címe lehetne „a balszerencse áradása az űrben” is, hiszen a happy endig nem sok okunk lehet hepiskedni. Sandra Bullock-nak egyedül, űrállomásról űrállomásra lebegve kell túlélnie, miközben útját törmelék viharok, tűz, víz és reménytelenség keresztezik. A film java részében egyedüli szereplő, így nem kis feladatot kapott ebben az űreposzban. Igaz, Bullock kisasszony már többször bizonyította, hogy nincs híján színészi képességeknek, de olyan alakítást nyújtott ez alkalommal, hogy az embernek borsódzott tőle a háta. Együtt féltünk, sírtunk és küzdöttünk vele miközben megfeszülve szurkoltunk, hogy sikerüljön túlélnie a lehetetlent. A film mégis látványvilágban a legerősebb. A végtelen űr, a gyönyörű földbolygónk és a lövedék sebességgel becsapódó űrtörmelékek olyan atmoszférát teremtettek, amiben a néző maga is átélhette ezt a földöntúli magányt. Valószínűleg nem nézném meg még egyszer, mert szörnyen nyomasztó, de tény, hogy látványvilágban és hangulatban ez a film teljesen új dimenziókat nyitott meg. 10 jelölésével holtversenyben állnak az első helyen az Amerikai Botránnyal. Különbség, hogy míg az előbb említett film 6 “nagy” kategóriában kapott jelölést, addig a Gravitáció főleg technikai díjakraesélyes. Szerény véleményem szerint pont ez a két film volt kevésbé jó, mint néhány, sokkal lemaradó jelölt, de valószínűleg nem véletlenül nem én ülök a Filmakadémia zsűrijében.
A Wall Street Farkasa (The Wolf of Wall Street)
Martin Scorsese nevét remélem nem kell sokaknak bemutatnom. Ha igen: Nagymenők, Casino,Aviátor, A tégla, Viharsziget, etc. Ha megnyitottad a linkeket, szembetűnhet, hogy a filmplakátok nagy részéről a hajdanán tüneményes, mára vérmesen zseniális Leonardo DiCaprio tekint vissza. Az öreggel remek párost alkotnak, ez már többször bebizonyosodott. Azon felül, hogy mindkettőjükben páratlan tehetség lakozik, valamiféle kémia is szerepet játszhat, ha ilyen mértékű összhangról beszélünk. Na, de a film. Jonathan Belford, a fiatal és rendkívül ambiciózus bróker, rövid idő alatt lesz piszkosul gazdag. Vagyona nagy része, főként nem túl legális ügyletekből származik és azt sem mondhatnánk rá, hogy túl jó ember lenne. A történetről ennyi elég is, legtöbben úgy is láttátok már, ha nem, akkor tessék gyorsan kikölcsönözni. Kivéve akkor, ha zavar 3 óra tömény erkölcstelenség. Akkor marad az Ariel, mert ez a film nem más, mint három óra töménytelen úszkálás a drogokban, az alkoholban, a szexben és adrenalinban. Egy olyan életmódot tár elénk, amitől egyszerre undorodunk és gebedünk bele az irigységbe. Hisz ki ne akarna bármit megkapni és megtenni, ha csak egy napra is? Leonardo DiCaprio fenomén színészi alakításáról áradozhatnék diploma munka terjedelemben, de inkább írok majd neki még egy szerelmes levelet Twitteren. Mondanám, hogyha nem ő nyeri a legjobb férfi főszereplő díját, akkor nincs igazság, de sajnos nincs is. E művészi alkotás minden percét élveztem, miközben néztem hideg és meleg futkosott a hátamon, nyálam folyt a padlóra és be is nedvesedtem egy kicsit szerintem. Szubjektivitással és ifjonti világképemmel nézve kijelenteném, hogy nálam a Wall Street Farkasa viszi az idei Oscar díjátadó „legeslegesleg” díját.
„Alulértékeltek”
Phillips kapitány (Captain Phillips)
Hat Oscar jelölésével miért lett ez a film alulértékelt? Mert közülük csak kettő, ami „nagy” kategória. A legjobb filmre jelölésen kívül, Barkhad Abdi, a szomáliai születésű limuzin sofőr élete első filmszereplésért kapott esélyt, hogy a legjobb férfi mellékszereplő díját hazavihesse. A kalózfőnököt alakító Abdi, nem kisebb név mellett állt helyt, mint Tom Hanks. Párharcuk tette igazán értékessé, az alapvetően is izgalmas, de néha logikai bukfenceket vető filmet. A film egy a Szomália partjainál kalóztámadás áldozatául esett kereskedő hajó megtörtént esetét dolgozza fel. Tom Hanks alakítása bármelyik korábbi év mezőnyében tuti befutó lett volna a legjobb férfi főszereplő díjára, de idén még csak nem is jelölték. Ezt erősen igazságtalannak érzem, de ez nem változtat a tényen, hogy elképesztő alakítást nyújtott.
A Nő (Her)
Joaquin Phoenix és Scarlett Johannson hangja egy olyan sci-fi, romantikus drámába kalauzol minket, ahol a technológia és az érzelmek közötti határok megszűntek létezni. A film megdöbbentően reális és elképzelhető képet ad egy társadalomról, ami nem is áll olyan messze a miénktől. A világ, ahol a nap 24 órájában vagyunk online és mesterséges intelligenciával megáldott operációs rendszerek a legintimebb társaink. Joaquin Phoenix válása után depressziós lesz, de miután feltelepíti Samantha-t, új értelmet nyer az élete. Egy morbid szerelmi történet bontakozik ki ellőttünk, míg a digitális és az emberi világ különbségei olyan bonyodalmakat szülnek, amiket nem lehet áthidalni. Mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, akit kicsit is aggaszt jelenlegi virtuális életünk és az emberi kapcsolatok prioritásának veszélye. 5 jelöléséből egyik a legjobb film díja, amire nincs sok esélye, de a legjobb eredeti forgatókönyv elismerése igencsak kijárna a rendező Spike Jonze-nak.
A győztesek:
Legjobb film: 12 év rabszolgaság
Legjobb férfi főszereplő: Matthew McConaughey – Mielőtt meghaltam
Legjobb női főszereplő: Cate Blanchett – Bluse Jasmine
Legjobb férfi mellékszereplő: Jared Leto – Mielőtt meghaltam
Legjobb női mellékszereplő: Lupita Nyong’O – 12 év rabszolgaság
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón – Gravitáció
Legjobb adaptált forgatókönyv: John Ridley – 12 év rabszolgaság
Legjobb eredeti forgatókönyv: Spike Jonze – A Nő
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb betétdal: Frozen – Let it Go
Legjobb idegen nyelvű film: A nagy szépség – Olaszország
A Gravitáció a legjobb rendezőjén kívül a hétből, hat technikai kategóriában kapott szobrot, így az este legsikeresebbjének mondhatja magát. Ezzel szemben se az Amerikai botrány, se a Wall Street Farkasa, se a Phillips kapitány nem kapott egyetlen díjat sem. A díjak nagy része mind az előre megjósolt helyre került, és még a gála is unalmas volt. Összességében elmondható, hogy egy erős mezőny esetében sem tud az Akadémia meglepetést okozni azzal, hogy eltérnének a megszokottól. Remélem, nem csak nekem okozott csalódást a végkifejlet.
2014.03.01.
Publikálva: külker.hu
