(A cikk nem tartalmaz spoilereket!)
Miután az Irány a Pókverzum! óta nem volt olya film a mozikban, ami érdekelt volna, de már nagyon mehetnékem volt, úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt az Alitának - a kritikák nagy része úgyis pozitívan csengett. n csengett. Különösebb elvárások nélkül mentem be rá a moziba, úgy voltam vele, ha kapok egy közepes történetet és látványos CGI zúzdát, nekem már megérte. Ehhez képest kaptam egy átlagosnál kicsit jobb történetet és olyan gyönyörű speciális effekteket, amit eddig talán még soha nem láttam.
Bár nem ismerem a forrásanyagul szolgáló japán kéregényt és valószínűleg ez annak az érdeme, de ami miatt igazán tudott működni a film, az a világ, amiben játszódik. A cyberpunk gettó tele volt élettel, az utcák nyüzsögtek a furábbnál furább félig ember félig gép szerzetektől, miközben mind egy szemétdombon élnek a kiváltságosok által lakott lebegő város, Zalem alatt. Kiborg fejvadászok a rendfenttartók és a nagymenők, amúgy meg úgy boldogulsz, ahogy tudsz, de ha többre vágysz és fel akarsz jutni az igazán nagyok közé, akkor azt csak is Rollerball bajnokként teheted meg, ami lényegében egy görkoris roncsderbi. A film nem akar túlzottan társadalmi kérdéseket feszegetni, de azért erősen 'kenyeret és cirkuszt' beütése van a gyilkos aréna játéknak és az alacsony társadalmi rétegek fanatikus rajongásának.
Látvány téren erős csak igazán film, hiszen nem titok senki előtt, hogy a készítők is ide helyezték a legnagyobb hangsúlyt. Az emberarcú kiborgok engem például megvettek kilóra. Nem csak tökéletesen illettek a világba, de lényegében ők határozták meg a fő arculatot, ami érhtető is, hiszen veszettül néztek ki. Ed Krein Zapanja kifejezetten para volt. Míg, a Rosa Salazarról mintázott Alita, konkrétan olyan mértékben volt életszerű és gyönyörű, hogy végig azon agyaltam, vajon velem van baj amiért elképesztően vonzónak találom az aránytalanul nagy szemű kiborg lányt, vagy a filmkészítőknek végre tényleg sikerült ezt a mangákból átragadott stíluselemet tökéletesen filmre vinni. Remélem, hogy az utóbbi, így is túl sok minden miatt kellene már terápiára járnom. Egyébként a harcjelenetek könnyedek és kreatívak, azzal az érzéssel, hogy ezeknek az animált figuráknak tényleg jelenlétük van a térben. Remekül érzékeltettél például, hogy Alita apró termete ellenére mekkora erővel bír, hogy amikor magánál van meg sem lehet mozdítani, annyira nehéz.
Igaz vannak borzalmasan klisés és nyálas jelenetek, a sztori bőven kitölti a két órás játékidőt. A szerelmi szál például az első pillanattól kiszámítható és elcsépelt volt, nem is beszélve a 2000-es évekből előrángatott szexis-érzelmes rosszfiú imidzsről, amit Alita valamiért ellenálhatatlannak tartott. Ezzel szemben az amnéziás kiborg lány világgal való ismerkedése, tanulása és gyermeki naivitása nem csak történetmesélés szempontjából működik kiválóan, de lelket is adott a filmnek. Ehhez jön egy közepesen erős apa-lánya tragédia, és emiatti érzelmi kötődés Alita és megtalálója, Christoph Waltz között, aki az elvárásaimmal ellentétben eléggé semmilyen teljesítménnyel keltette életre Dr. Ido-t. Úgy tűnik tényleg szemétláda karaktert kell játszania, hogy igazán ragyogni tudjon (kivétel: Django).
Összességében az elvárásaimnak tökéletesen megfelelt a film, így egy pozitív élménnyel gazdagabban távoztam a moziteremből. Senki ne várjon korszakalktó művet, de ha kikapcsolódásra, akcióra és brutál látványra vágytok, az Alita tökéletes választás lesz. Aki érdeklődik, annak ajánlom, hogy ne várjon a tékás verzióra, mert érdemes nagyvásznon nézni, talán azt is megkockáztatom, hogy 3D-ben, bár én inkább az eredeti nyelv mellett tettem le a voksomat. Ami szintén nem volt rossz ötlet, hiszen Rosa Salazar ércesen csilingelő kuncogásától bármelyik férfiembernek feláll a tarkóján a szőr. Igen, a tarkóján, a szőr.
Ha cikkünk elnyerte a tetszésedet, kövess minket itt, és Facebook oldalunkon!
