A 10 legjobb egész estés DC rajzfilm I. rész

2015. január 18. 18:12 - Gengsztericki

Érheti jó néhány kritika a DC háza elejét, ha filmekről beszélünk. Ezen a téren tény és való, hogy a Disney energiaforrásai és időzétései messzemenően verik Batmanéket. Van azonban egy terület, ahol a DC a Warner Brothers-el karöltve verhetetlen, ez pedig az egész estés rajzfilmek világa. Hiszen, bárhogyan is igyekeznek a szuperhősök történeteit átültetni az élőszereplős műfajba, ők mégiscsak a rajzvászonra születtek. Soha nem kapjuk vissza filmen hőseinknek az igaz valóját, hiszen emberek játsszák el őket,  trükkök ide vagy oda. Soha nem tudják majd, úgy ábrázolni ezeket a félisteneket, ahogyan megálmodták őket. Bármilyen képregényt vagy rajzfilmet nézünk meg,  Superman, Batman, Aquaman vagy Wonder Woman nagyban eltérnek egy átlag embertől. Legyen szó a teljesen elrugaszkodott izomzatukról, magasságukról, vagy képességeikről. Van olyan, amit a legmodernebb CGI sem tud filmre vinni élethűen, míg papírra továbbra is azt rajzolunk, amit csak akarunk. Emellett tömérdeknyi alapanyag áll rendelkezésre történetek terén, hiszen lassan 80 éve írják őket. Erre a vonalra éreztek rá nagyon jól a WarnerBros-nál, és ennek eredményei a jobbnál jobb animált filmek és sorozatok. Az egész estés (kb. másfél óra hosszú)  filmekből összegyűjtöttem nektek, a véleményem szerint legjobbakat. 

Lábjegyzetként jegyezném meg: a rajzfilm nem mese. Ezek a szuperhős történetek nem kisgyerekeknek készültek. Egyik sem mellőzi az erőszakot, sőt van ahol a halál és a vér megjelenítése kifejezetten nyers és naturális.

 

10. Zöld Lámpás: A kezdet

Azért választottam elsőnek (utolsónak), mert ez a példa rögtön szemlélteti, hogyan lehet ugyanazon történet rajzfilmként élvezhető és igényes, míg mozifilmen botrányosan rossz. A Ryan Reynolds féle Zöld Lámpást, mindenki, aki látta legszívesebben kitörölné az emlékezetéből, aki nem, az meg örüljön neki. Azonban bárki, aki szeretné megismerni Hal Jordan karakterét, hogyan lett az egykori pilótából, a legnépszerűbb Zöld Lámpás, az üljön le és nézze meg ezt a rajzfilmet. A történet nagy vonalakban ugyanaz, mint a filmé (ugye minden a képregények alapján van) csak mérföldekkel igényesebb. Megtudjuk Hal hogyan kapta meg a gyűrűt, hogyan lett Sinestro árulása után Zöldből, Sárga Lámpás, és hogyan bukott el végül. Sajnálatos, hogy a film ennyire gyalázatos lett, mert Hal remek karakter, az Igazság Ligájának oszlopos tagja és rengeteg külön története van, ami figyelemre méltó. 

9. Superman/Batman: Apocalypse

Nem meglepő, hogy a legtöbb DC rajzfilm, két legnépszerűbb hősének, Supermannek és Batmannek a főszereplésével jött létre. Legterjedelmesebb forrásanyaguk mellett, a legárnyaltabb viszony is kettőjüké. Gotham Lovagja, az örök kétkedő racionalista és az Acélember, akit többször juttattak már bajba érzelmei és kötelességtudata. Ebben a történetben is konfliktusba kerülnek, méghozzá Superman unokahúga miatt, aki frissen érkezett a Föld bolygóra. Míg Bruce, ragaszkodik ahhoz, hogy fenntartásokkal kezeljék és először bizonyosodjanak meg arról, hogy, Kara nem jelent veszélyt, addig Clark hallani sem akar erről. Jön is a baj, hiszen az univerzum tejhatalmú ura, Darkseid kinézte magának a kis Supergirlt, és  hadseregének élére állítaná. Elrablását követően Bruce, Clark és Wonder Woman követik nyomait az Apocalypse-re, ahol azonnal több akadályba is ütköznek. Darkseid helyőrségén és személyes testőrségén kívül, az addigra agymosáson átesett Karaval is meg kell küzdeniük, ha meg szeretnék menteni őt.

8. Igazság Ligája: Háború

A DC tavaly jött ki ezzel a történettel, ami az Igazság Ligájának létrejötte előtt játszódik. A szuperhősök saját kis univerzumai a film eseményéig elkülönültek egymástól, legfeljebb csak hallottak egymásról. Ajánlom azoknak, akik annyira nem jártasak a DC világában, és bárkinek aki szereti az agyeldobós harcjeleneteket (ez mondjuk az összes alkotásra igaz) és az eredettörténeteket. A mellett, hogy megtudhatjuk, hogyan találkoztak össze a Föld legnagyobb hősei, szemtanúi lehetünk, annak is hogyan lesz Victor Stone-ból Cyborg. Az elpüfölésre vágyó fő gonosz itt is Darkseid, tehát aki kifejezetten rühelli, az megnézheti az előzővel együtt,

7. Igazság Ligája: Két földi válság

Nem egy és nem kettő rajzfilm alapjául szolgálnak, az Igazság Ligájának történetei. Mindenki szereti, amikor kedvenc hősei egyszerre szerepelnek, főleg, ha még a sztori is jó. De, nem jó, legyen inkább remek. A párhuzamos dimenziókon át való utazgatás mindig is rengeteg lehetőséget nyújtott az íroknak, és ők ki is használják ezt. Ebben az esetben, egy olyan világ Lex Luthora kér segítséget, ahol minden ellenkezője az általunk ismerteknek. Ő, Joker és hasonló gonosztevők a jófiúk, míg Superman, Batman, Hawkgirl és a többiek alteregói uralmuk alá vonták az egész Földet. Hogy a nézőnek könnyebb dolga legyen, ezek az ellentettek eltérnek eredetijüktől külsejükben és nevükben is (Batman például Owlman a másik világban.) A jó Luthornak szüksége van a Liga segítségére, hogy megszabadítsa világukat a zsarnokoktól és a teljes a pusztulástól. És mégis, hogyan mondhatnának erre nemet a világ leghősiesebb hősei? 

 

6. Batman: A sötét lovag visszatér, 1. rész

Batmant 10 éve nem látta senki. Gotham városán egy új bűnszervezet, az ún. mutánsok veszik át az uralmat. Az 55 éves Bruce Wayne-nek vissza kell térnie, hogy megmentse a várost a martalócoktól. Ebben a történetben olyan sötét hangulatú és komor Denevéremberrel van dolgunk, amilyennel eddig nem találkozhattunk. Egy idős és megtört ember látunk, aki nem riad vissza egy kis erőszaktól a cél érdekében. Az első részben láthatjuk a visszatérést, valamint harcát a város, a szervezet majd annak vezetője ellen. Társául új Robin szegődik, méghozzá egy fiatal lány, Carrie Kelly szerepében.  Ez az elképesztő hangulatú Batman történet sokban előkészíti, a későbbiekben majd szembe jövő 2. részt, ám még így is bőven befér a 6. helyre. A két rész egyben, ami igazán teljes képet ad a történetről. amit sokan a jövőre várható Batman V Superman film alapjának tekintenek. 

 

5. Batman: Assault on Arkham

Egészen frissen, tavaly nyáron debütált az első olyan DC rajzfilm amiben gonosztevők kaptak főszerepet. Tekinthetünk rá megágyazásként, a 2016-os Suicide Squadhoz, hiszen ez a történet is az öngyilkos alakulatról szól. Harley Quinn, Deadshot, Killer Frost és a többiek megbízást kapnak Amanda Wallertől, hogy törjenek be az Arkham Inézetbe és végezzenek Rébusszal. Amellett, hogy egy zseniálisan egyedi történet rajzolódik ki előttünk, érdemes külön figyelmet fordítani pár karakterre. Harley Quinn még talán soha nem volt ennyire őrült és szexi egyszerre, Deadshot pedig végre lehetőséget kap bizonyítani, hogy mennyire tökös legény. Rosszfiúk révén, örökös humorforrásnak számítanak macsós szójátékiak, és az egymáson élcelődés. Legnagyobb örömünkre, Arkhamban van bőven gonosztevő akivel összefuthatunk, köztük mindenki kedvencével, Jokerrel, Egy pillanatra sem hazudtolja meg önmagát és mint kiderül, a veszély fő forrása ismételten a gyilkos bohóc. Bombát rejteget, amivel egész Gothamet a túlvilágra repítheti, ehhez azonban a Sötét Lovagnak is van egy-két szava.

 

Folytatása következik...

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://veszelyzona.blog.hu/api/trackback/id/tr897079247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2015.01.19. 09:33:56

öhöm, jó 10 DC film? A 10-esből látszott hogy itt lesznek gondok, a DC tényleg nem olyan jó filmes csapattal gazdálkodhat, mint a Marvel...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.19. 10:27:37

@Globetrotter2014: ez így nem igaz, animációs téren évek, évtizedek óta veri (Batman TAS a legjobb példa olyan jót a marvel sose fog csinálni), és tv-s szinten szintén (arrow, flash, vagy régen volt a smallville).

Nikuyome 2015.01.19. 11:30:01

GLOBETROTTER2014
A Marvel rajzfilmek nézhetetlenek, mérföldekkel alázzák a DC művek.

Nálam top 5
1, Batman: A sötét lovag visszatér, 2. rész
2, Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon
3, Batman a Piros Sisak ellen
4, Batman: A rém álarca
5, Batman: A sötét lovag visszatér, 1. rész

Mondjuk nálam kb. csak ez az 5 képvisel minőséget, az átlag DC rajzfilm elég gyenge sajna, de a Marvel rajzfilmek sajnos sehol sincsenek.

Nikuyome 2015.01.19. 11:37:05

Mondjuk kinn van a torrentoldalakon a Justice League: Throne of Atlantis, ha van olyan jó mint a Villám paradoxon akkor még változhat a top5 sorrendem, bár Jay Oliva műveit nehéz lesz überelnie.

Gengsztericki 2015.01.19. 12:43:23

@Nikuyome: Kint van a 2. resz, az en top3-am nem is ter el sokban a tiedtol :) Es a throne of atlantist is beleirtam, csak sajnos nem lattam meg :)

Nikuyome 2015.01.19. 14:07:08

@Gengsztericki: Kösz, hogy szóltál mert nem találtam volna meg, azt hittem az majd csak napok múlva jelenik meg. Jó a top 3-ad.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.19. 22:18:01

Ezek nagyrészét még nem láttam, de majd idővel pótlom.

Mr. Maki 2015.01.19. 23:12:57

The Flaspoint Paradox a legjobb \m/ meg persze a Dark Knight 1-2 :)
Nekem a War is tetszett. Az athlantist meg most akarom majd megnezni.

Batman Under the Red Hood is franko volt de amugy sorolhatnam a listat.

Sajnos a Marvelek valoban nem faszak bar volt a Thor & Loki: Blood Brothers az nekem bejovos.
süti beállítások módosítása