Még a Gyilkos Elmék előtt

2017. november 01. 18:48 - Gengsztericki

Mindhunter sorozatkritika

Míg mindenki lázasan várt a Stranger Things második évadára, talán többen is átsiklottunk egy másik Netflix produkció felett, ami jóval több figyelmet érdemelne, mint amennyi eddig járt neki. Én is csak Netflix geekségemnek köszönhetően botlottam bele, hiszen média szele (itthon) alig volt. Pedig nem kisebb név jegyzi a produkciót, mint David Fincher. Igen, az a David Fincher, akinek többek között a Harcosok Klubját, a Játsz/mát vagy éppen a Holtodiglant köszönhetjük. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért került a kispadra? A válasz egyszerű: nem túl vidám, nem túl szokványos és nem túl könnyen emészthető.

mindhunter.jpg

A Mindhunter, a true crime műfaj ékköve, és annál is több. Valós bűnügyeket dolgoz fel, valós szereplőkkel, és nem veszi félvállról a dolgot. Míg egy Gyilkos Elmék (leginkább talán ehhez tudnám hasonlítani) eléggé beragadt a tévés, 'heti egy rész, és abban le kell zárulnia mindennek’ formába, addig a Mindhunter, sokkal lassabban és részletesebben építi fel a cselekményét.

Főszereplőnk az FBI ügynök, Holden Ford (Jonathan Groff), aki egy félresikerült túsztárgyalás után kicsit magába süllyed, és ráébred arra, hogy úgy általában, baromi keveset tudnak a gyilkosok elméjének működéséről. A korszellem szerint, ha valaki bűnöző, akkor az annak is született és a büntetésén kívül nincs más módja a probléma kezelésének. Nem számít honnan jött, mit élt át és miért tette valójában azt, amit. Ez nem hagyja nyugodni Holdent, azonban áthelyezése után, új társával, a Vietnámot megjárt veteránnal, Bill Tenchel (Holt McCallany) azt a nevetséges feladatok kapják, hogy utazzák be az ország rendőrőrseit és tartsanak továbbképzéseket FBI módszerekből. A helyi zsaruk azonban már az első állomáson a segítségüket kérik, egy szokatlanul brutális és addig feltáratlan gyilkosság megoldásához, így várható, hogy nem fognak annyira unatkozni. Főhőseink ekkor szembesülnek először gyakorlatban azzal, hogy nem képesek segíteni; annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem áll rendelkezésükre elég előismeret. Így bámm, megszületik az ötlet. Az ötlet, hogy tágítaniuk kell az ismeretekeit kriminológián belül, aminek végső soron az az eredménye, hogy lefektetik a személyiségelemzés, más néven profilozás alapjait, ami máig elengedhetetlen eleme a bűnüldözésnek. Mi kellet azonban ehhez? Megismerni a gyilkos elme működését, melynek legkézenfekvőbb módja, ha magukat a gyilkosokat próbálják megismerni. (Egyébként magát a sorozatgyilkos kifejezést is nekik köszönhetjük.)

A sorozat innentől road movie jelleget vesz fel, ahol az őrsök továbbképzése, már csak ürügy az utazásra, hogy olyan valós sorozatgyilkosokkal találkozzanak, mint Edmund Kemper, Jerome Brudos vagy Richard Speck. A gyilkosokat játszó színészek hátborzongatóan zseniálisak, és ijesztően hasonlítanak az általuk megformált pszichopatákra. Egytől-egyig elengedhetetlen elemei a történetnek, hiszen közvetett segítségükkel sikerül elkapni egy maroknyi gyilkost az évad során, majd még számtalant az elkövetkező 40 évben, a valóságban .

kemperfeature-637x397.png

A történetbe jobban nem mennék bele, hiszen akit nem győztem meg azzal, hogy megtörtént eseményeken alapul, azt már nem is fogom tudni mással. Ellenben érdemes szót ejteni a sorozat karakterfejlődéséről és dinamikájáról. Főhőseink közül Holden az, aki előre viszi az eseményeket, aki vágyik az újdonságra és mindig többet akar. Bill inkább a mogorva zsaru, aki kicsit „túl öreg már ehhez a szarhoz”, mégis elkapja fiatal társának lelkesedése, és ami még fontosabb: hisz abban amit csinálnak. A duó trióvá bővül, amikor csatlakozik hozzájuk a kriminológia kiváló és ehhez képest szemtelenül csinos doktora, Wendy Carr (Anna Torv). Elképesztően értékeltem, hogy a felállás ellenére (két féri, egy nő) hármuk konfliktusa nem szexuális, hanem szakmai alapú, akkor is ha egyértelműen vannak ki nem mondott dolgok (Bill régről ismeri a hölgyet, Holden pedig fiatal és nagyon furán tudni nézni). Ha már itt tartunk, hadd beszéljek kicsit Holden karakteréről, ami talán a legérdekesebb a  sorozatban. Egy végtelenül visszafogott, picit esetlen, kissé már komikusan élére vasalt, ámbár ambiciózus fiatalemberként ismerjük meg. Szerénysége és merevsége először megtévesztő, de az évad vége felé, mikor munkája a rögeszméjévé válik, az esetlenség hideg profizmusba csap át. Módszerei a "cél szentesíti az eszközt" elvét követik, amivel nem biztos, hogy mindenki egyetért az FBI-nál…

David Fincher egy lassú, reális és ezáltal totálisan hátborzongató módját választotta a megtörtént események feldolgozásának. A feszültség már thrilleri magaslatokat ölt, karaktereit pedig óraműpontossággal vitte képernyőre. A színészi játékokban egyszerűen nem lehet hibát találni, plusz a 70-es évek hangulat azonnal magába szippant. A legjobb pedig az, hogy az évadzáró egyértelművé tette a történet lezáratlanságát, így már izgulhatunk is a folytatásért.

Ha valakit érdekelne, itt van a valós személyes listája, akikről a főszereplőket mintázták (a gyilkosok mind eredeti névvel szerepelnek a műsorban):

Holden Ford=John E. Douglas
Bill Tench=Robert K. Ressler
Wendy Carr=Ann Wolbert Burgess

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veszelyzona.blog.hu/api/trackback/id/tr9313136730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.