Hírek vacsora mellé

2015. január 16. 19:02 - Gengsztericki

Úgy döntöttem összeszedem nektek az elmúlt pár nap legfontosabb eseményeit a filmek és sorozatok világából, hogy ne kelljen messzire mennetek.

Újraforgatják az új Fantastic Fourt

Több hivatalos forrás értesülései szerint is, több jelenetét újra kell forgatni az idén augusztusra várományos Fantasztikus Négyes filmnek. Egyes hírek szerint, felsőbb utasításra, mivel az egész egy rakat trágya lett, mások szerint viszont csak plusz jelenetek vesznek fel a meglévők mellé. Bármelyik is legyen, szorítja őket az idő. A rajongók tülkön ülnek, hiszen eddig se egy plakátot, se egy képet, se semmit nem kaptak. Gyakorlatilag a főszereplők kilétén kívül nulla információ áll rendelkezésre a filmről. Nálam mondjuk, ott bukott a történet amikor a diverzitás nevében fekete színészt választottak az Emberi Fáklya szerepére. Még akkor is, ha állítólag alternatív valóságban játszódik majd, és Susan Storm-al csak mostoha testvérek (miközben amúgy édesek, és a Láthatatlan Nő elvileg fehér). Jó lehet, hogy a 2005-ös filmben is kicsit zaccos volt ebből a szempontból a Jessica Alba - Chris Evans páros, de nem ennyire.

 

Kiszállt Tom Hardy a Suicie Squadból

A 2016-re ígért, szupergonoszokból álló gyilokosztagos filmben Rick Flag-ét mégsem Tom Hardy fogja alakítani. Állítólag nincs a szereppel semmi gondja, , csak egyszerűen nem fér bele az idejébe. Jelenleg a The Revenant című western felvételei zajlanak, amiben Leonardo DiCaprio mellett fog feltűnni. Március 15-én pedig bemutatják az új Mad Max filmet amiben főszereplő, így pöröghet a promóciós turné. A pletykák szerint Jake Gyllenhal száll be a helyére, aki a rendező David Ayernek nem lesz idegen, hiszen dolgoztak már együtt, méghozzá  Az utolsó műszak című filmben. 

Egy filmben Brad Pitt, Christian Bale és Ryan Gosling

Egyes értesülések szerint, a három színészt az az Adam McKay hozza egy tető alá, akinek A híres Ron Burgundy legendáját és a Tesó-tusát köszönhetjük. Mindkét vígjáték sajátos stílusú és brilliáns szerintem, de ezúttal drámát fog a mozivászonra vinni. The Big Short: Inside the Doomsday Machine című 2010-es Michael Lewis-regény filmadaptációjához kapott rendezési jogot, aminek egyszer már nekifutottak 5 évvel ezelőtt azonban semmi nem lett belőle. Most McKay lehelt új erőt a projektbe. Egyenlőre még nem hivatalos, hogy a világ három leghíresebb színésze kap majd szerepet a filmben, de a Variety értesülései így szólnak.

Végre láthatjuk miért volt Jude Law Budapesten

Egy káromkodós kém vígjátékért. Röviden ennyi lenne. Azonban, ha már nálunk forgatták kicsit jobban is belenézhetünk. Az előzetes alapján Law, csupán egy mellékszerepet kap, Jason Statham is feltűnik, hogy káromkodjon egy sort, azonban a főszereplőnk Melissa McCarthy. Mivel a történet szerint a célszemély (Rose Byrne) ismeri az összes titkos ügynöküket, így kell egy névtelen valaki a homályból, aki elintézi az ügyet. Itt jön képbe Hollywood duci hölgye, aki ismét megmutatja, hogy mennyire szépen beszél csúnyán, és hogy mégiscsak a káromkodós vígjáték az ő hazai terepe. Az előzetes alapján lesz bőven jelenet Budapest utcáiról és BMW reklámot is láthatunk majd. 

Nem Apple promó, az iZombie

Persze ezt tudtuk eddig is, annak ellenére, hogy a név megtévesztő lehet. A CW új sorozata, nagy durranás lehet az Államokban, hiszen ugyanaz a rendező jegyzi aki a Veronica Mars-ot. A kaptafa szinte ugyanaz: vagány, narráló, fiatal szőke lány, aki nyomoz. Különbség azonban, hogy jelen esetben ez a lány zombi és az emberek agyát megzabálva kap víziókat a nyomozáshoz. Ezen kívül, szokványos tinilány, akiről szinte senki nem tudja, hogy valójában élőhalott. A sorozat világában a zombik ugyanúgy élnek a köztudatban mint a miénkben, vannak filmek és könyvek, a pop-kultúra részei. Nekem kicsit bugyutának tűnik az egész, de mostanában nem nagyon nyúlt mellé a CW, így egy esélyt mindenképpen kell adni neki. Az amerikai premier március 17-én este lesz, a Flash után. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veszelyzona.blog.hu/api/trackback/id/tr767072865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.