Először is tisztáznunk kell, mi az a binge watching. Az a tevékenység, amikor fogod magad és együltő helyedben ledarálsz valami sorozatból egy évadot. Vagy egy felet, vagy az összeset, a lényeg az, hogy megszakítás nélkül történjen és mindenképpen egészségtelen hosszúságú legyen. Ehhez ad tökéletes alapanyagot a Netflix legújabb dobása, a The End of the F***cking World, ami Nagy-Britannia gyöngyszeme. Nyolc részes első évadjával és 20 perc körüli epizódjaival egy fél délután alatt ledarálható. És ha egyszer nekikezdtünk, ígérhetem, hogy ez meg is fog történni.

Ha be kellene sorolnom valahova, akkor azt mondanám ez egy indie stílusú, road movie jellegű fekete, tini-komédia. Két teljesen antiszocális tinédzser útra kell, hogy világgá menjenek, miközben véletlenül eltesznek láb alól egy sorozatgyilkost. Röviden. Azonban szégyen lenni ennyivel elintézni, annyira egyedi és magával ragadó a produkció. Hangulatát semmi nem adja vissza jobban, mint maga az előzetes:

Tehát az alapfelállásunk: James, 17 éves és minden bizonnyal pszichopata. Alyssa, 17 éves és szélsőséges lázadó. Jamesnek 9 éves kora óta nincsenek érzelmei, gyerekkorában többféle kisállattal is módszeresen végzett, az összesre pontosan emlékszik. Alyssa apukája gyerekkorában lelépett, majd az anyja hozzáment a világ legnagyobb seggfejéhez, akinek ikreket szült. James úgy érzi eljött az ideje, hogy valami nagyobbat öljön meg. Alyssa agresszív és nagypofájú, nem tisztel senki és semmit. Ő pont jó lenne

Két fiatal lázadása a világ ellen nem újdonság, ahogy az sem, hogy ezért úgy érzik világgá kell menniük. Ami mégis az, az a stílus amiben előadják. Sajnos nem ismerem az alapjául szolgáló képregényt, de sejtem, hogy sötét és abszurditásig realista hangulata onnan eredeztethető. Erre dobnak még egy adag szürrealitást azzal, hogy végig ismerjük hőseink gondolatait, melyek belső narrációként egészítik ki a valós dialógusokat.  Duójuk rideg dinamikája rögtön berántja a nézőt, aki nem tudja még, hogy megvesse, vagy imádja őket. Alyssa a tűzről pattant, aki a cselekményt viszi előre, James pedig a csendestárs, aki csak bólogat és megy utána. Hogy közben azt tervezi meggyilkolja az első adandó alkalommal, csak megfűszerezi a romantikát.  Így keverednek egyik balhéból a másikba, mikor betörnek egy üres házba, ahol érdekes dolgokra bukkannak. A balszerencse áradásának hála James végre kipróbálhatja milyen embert ölni, hiszen valahogy sikerült pont egy sorozat-erőszakoló (gyilkos?) házában tábort verniük. A naturalista, sötét és sokszor kínos hangulat mellett a poénok akkorát rúgnak, mint egy igásló. Mennyire egészséges dolog az, hogy a gyilkosság jelenetén hangosan, és megállíthatatlanul nevet az ember fia/lánya?

Főszereplőink alakítása tökéletes, karakterfejlődésük pedig figyelemreméltó ez alatt a rövid idő alatt. Jessica Barden mintaszerűen hozza a klasszikus „brat” figurát, aki szomorúságát és szeretethiányát agresszióval palástolja. Alex Lawther pedig jellemzően az a 30 kilós néma fazon középsuliból, akin látszik, hogy bármikor képes lenne előhúzni a táskájából egy félautomatát, hogy lemészárolja vele az osztálytársait. Ám ahogy haladunk előre, egyre több látszik meg egyikükből a másikban. James teljesen kivirágzik, már átveszi a vezető szerepet, míg Alyssa kicsit elfárad és magába fordul, ezért átengedi azt. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy a közös élmények melléktermékeként egymásba szeretnek.  A tinédzser Bonnie és Clyde. Annyi különbséggel, hogy kettejük utazása sokkal inkább egy fajta útkeresés, mintsem rabló-pandúr játszma.  Mellékszereplőink közül említésre méltó a két nyomozó hölgy (egyikük ismerős lehet a Trónok harca kedvelőinek), akik főhőseink után erednek és késsel vágható köztük a szexuális feszültség, valamint James apja, aki a tökéletesen egyszerű, hétköznapi ember megtestesítője.

A operatőri munka, a vágás és (kifejezetten) a zeneválasztás, mind nagyon a helyén van. Az alkotóknak sikerült egy annyira feszes, mégis türelmes légkört teremteniük, hogy ténylegesen lehetetlen felállni előle. Annyi érzelmet préseltek ebbe a kis történetbe, hogy szinte szétfeszíti a vásznat. Úgy kavarog benne a düh, a tehetetlenség, a szabadságvágy és a szeretetéhség, amennyire bennünk is kavarogtak ezek ennyi idős korunkban. Nem próbálja megváltani a világot vagy túlzottan társadalmi kérdéseket boncolgatni. Egyszerűen kapunk egy letehetetlen történetet két tinédzserről, akik a világ ellen mennek, és te baromira szurkolsz nekik akkor is, ha tudod, hogy ennek jó vége nem lehet.  

Ha tetszett a cikk kövess minket itt, vagy Facebook oldalunkon!