Black Mirror, avagy a jövő még mindig para

2018. január 04. 13:16 - Gengsztericki

Sorozatbubusoknak biztosan nem kell bemutatnom Nagy-Britannia egyik legnagyobb televíziós dobását az elmúlt évekből. A Channel 4-en futott ki az első két évad ami az elég minimális három, majd négy résszel operált. Gyorsan a kevesebb néha több tökéletes példájává vált, hiszen alacsony epizódszámai ellenére szinte azonnal berobbant a köztudatba. Ennek oka nem más, mint minősége, kreativitása és erősen polgárpukkasztó stílusa volt. Ahogy címe is utal rá, „fekete tükröt” állít mai társadalmunk elé, amit hátborzongató futurisztikus kütyükkel spékel meg. Charlie Brooker, a műsor atyja szerint biztos, hogy a technika fejlődése csak még mélyebbre süllyeszt majd minket abba a szellemi és erkölcsi mocsokba, amiben már jelenleg is térdig dagonyázunk. A sorozat minden egyes része egy különálló, általában sötét és minden esetben szatirikus történet. A sötétet értsétek úgy, hogy a tavalyi széria közben többször kellett lélektani szünetet tartanom, hogy feldolgozzam a látottakat.

Képtalálat a következőre: „black mirror season 4”

Miután 2015-ben a Netflix megvásárolta a műsor jogait, az legutóbbi két évad immáron hat-hat epizóddal debütált. Hogy ez jót tett-e a minőségnek? Nem. Mintha szándékosan maradtak volna annál, hogy legyen három baromira ütős, zseniális epizód és akkor mellé három töltelék. Ez kifejezetten igaz a legújabb évadra, ami nem egészen egy hete debütált. Egyik felénél csak pislogsz, mint a hal szatyorban mert megszólalni sem vagy képes, a másiknál pedig próbálsz rájönni, hogy tudtak ennyire mellélőni - egyébként ígéretes témákkal.

Top 3:

1. Hang the DJ

Szerelmi történet, a nem túl távoli jövőből. Nem újdonság, ilyennel már találkoztunk a korábbi évadok során is, ebben mégis volt valami ami olyan elemi erővel nyúlt át a bordáink között és szorította meg satnyán verdeső szívünket, hogy akaratlanul is a boldogság apró könnycseppét hullattuk el az epizód végén. Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy olyan témát boncolgat, ami mindenki számára érdekes: a párválasztás fárasztó, bonyodalmas és teljességgel bizonytalan mivoltát. Honnan tudod ki az igazi? Hány békát kell megcsókolni, mire megtalálod az igazit? És ha, mégsem ő az? Mindenki szeretne biztosra menni, de mind tudjuk, hogy ez lehetetlen. A biztos meghatódás másik indoka, hogy minden félelmünk és előérzetünk ellenére (ismerve a sorozatot) happy enddel zárul a történet és ez elemi erővel szabadít fel minket. Számomra külön plusz volt, hogy a főszereplő az a Joe Cole, akit a Peaky Blinders, John Shelbyjeként ismerhettünk és szerethettünk meg.  Az, hogy a Vikingek Athlestanja is feltűnik, mint a világ legszexibb szívtiprója már csak hab volt a pitén.

Képtalálat a következőre: „black mirror season 4 hang the dj”

 

2. USS Callister

Hadd kezdjem itt a szereplőgárdával, hiszen több a szívemnek nagyon kedves emberrel találkozhatunk. Kezdeném Toddal a Breaking Badből, alias Jesse Plemons-szal, aki számomra a Fargo második évadában vált a tökéletes karakterszínész megtestesítőjévé. Valahogy mindig sikerül azt az visszahúzódó, esetlen figurát hoznia akitől amúgy fixen összecsinálnád magad, ha egy sötét sikátorban futnátok össze. Folytassuk a gyönyörű, mogyoróbarna szemű Cristin Miliotival, aki nem más, mint az Így jártam anyátokkal anyukája, valamint DiCaprio első felesége, még a pénz és Margot Robbie előtt. Végül, de nem utoljára pedig Jimmi Simpson, aki Westworldben nyújtott először - majd itt másodszor - felejthetetlen alakítást. Easter egg: aki megmondja kit játszott Aaron Paul (khm Breaking Bad) a USS Callisterben kap egy tábla csokiról készült képet. A történetről nem is szeretnék sokat elmondani nehogy elrontsam nektek, talán annyi elég, hogy a világ legzseniálisabb Star Trek szatíráját láthatjuk, a leglehetetlenebb alapötlettel és szituációkkal. 

Kapcsolódó kép

 

3. Black Museum

A rész ami rendhagyóan különleges a sorozat történetében. Nem azért, mert epizódon belül több kis sztoriból áll össze, mert ilyen már volt (S02E04). Azért mert az első rész, ami valahogyan egy univerzumba helyezi el az eddig történteket. Nem, nem tolakodóan, az istenért sem ismernék el csak úgy a készítők. Sokkal visszafogottabb és éppen ezért izgalmasabb módját választották ennek. Főhősnőnk egy múzeumba látogat el, ahol olyan tárgyak kiállítása fogadja, melyek egy-egy legendás bűntényhez köthetőek. És hoppá, hát ezek nagy részét mi ismerjük! Ott a nyalóka a USS Callisterből, a kád a Crocodile-ból, a táblagép az Arkangelből, sőt egy maszk a második évad White Bearjéből. Nem csak tárgyak utalnak azonban a múltra, hiszen a tárlatvezető/tulajdonos többek között megemlíti a San Junipero korházat, ahol idős emberek tudatát töltötték fel egy felhőbe (S03E04). Ezen felül persze az epizód egyéni cselekménye is fenomenális: a kis sztorik egyenként is hátborzongatóak, Douglas Hodge (tulaj) játéka egyszerűen magával ragadó, a csattanóról meg inkább ne is beszéljünk.

Képtalálat a következőre: „black mirror season 4 black museum”

Bottom 3:

1. Crocodile

Igazából ez az epizód nem rossz, csak túl sok, tehát megeshet, hogy sokan nem értetek majd velem egyet. Annyira sötét és erőszakos, hogy (számomra) egyszerűen már élvezhetetlen. Erős nordic noir beütés, ahol egy hétköznapi nő kerül olyan szituációba, hogy sorozatos gyilkosságokat kell végrehajtania. A fő kérdés számomra az: tényleg félthetjük annyira az egzisztenciánkat, hogy SPOILER egy apró gyermek meggyilkolásáig is képesek lennénk elmenni? Főleg, amikor egy családanyáról beszélünk. Ennek inkább volt hatásvadász, mint valóság szaga. Az biztos, hogy a feltehetőleg izlandi helyszínek tökéletesek: egyszerre gyönyörűek, sivárak és elképesztően nyomasztóak, így tökéletesen passzolnak a történethez.

2. Arkangel

Nagyon ígéretes kezdés, majd egy teljesen súlytalan befejezés. A túlzott szülői aggódást és felügyeletet, valamint az ennek beteges táptalajt adó kütyüt helyezték el a történet középpontjában. Az alapvetően érdekes és sokakat érintő téma végül kifullad abban, hogy összevesznek, és a lány elmegy otthonról. Ejha, spoiler, de hát tényleg annyira karcsú, hogy nem is szégyenlem ezt felvállalni.

3. Metalhead

Őszinte leszek veletek: végig sem néztem ezt a részt. Az első 5 perc izgalmai után, olyannyira semmi nem történik, hogy rá kellett néznem Imdb-n, ahol a sorozat összes epizódjának második legalacsonyabb értékelését kapta. Nekem ennyi elég is volt ahhoz, hogy feladjam és inkább a Black Museumra ugorjak. Nem bántam meg!

 

Ha tetszett a cikk kövess minket itt, vagy Facebook oldalunkon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veszelyzona.blog.hu/api/trackback/id/tr5013548859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása